Tokaj Borrégió

Szegi

Poklos

A szegi Poklos bizonyíthatóan középkori eredetű szőlőhegy. Nevét a kiváltságos uradalmi szurokfőző mesterek, az úgynevezett poklosok után kapta, mivel e mesterség képviselői készítették el a hordókészítéséhez szükséges szurkot. Az ő birtokukban álló szőlőterületüket kezdték el nevezni a Poklosnak a középkorban. Talaja kék és vörös andezittel keveredett  barna erdőtalaj. Asz itt termett borok sós, ásványos ízvilága mellett, illatban mandulavirág és pattintott tűzkő jellemző.

Sárospatak

Megyer

A sárospataki Megyer szőlőhegy, vagy dűlő története a középkorig nyúlik vissza. Elnevezése ugyanakkor nagy valószínűséggel összefüggésben állt a honfoglaló magyar Megyer törzzsel, amelyből az Árpád-ház is származott. Tudniillik a mai Tokaj-Hegyalja északi része eredendően a Megyer törzs szállásterületéhez tartozott.

A Megyer dűlő talaja színes, változékony, erősen keveredett riolittufa, amely puha, málladékony alapot képezve kedvez a magas beltartalmú borok készítésének. Itt hűvösebb a klíma, kevesebb a napsütéses órák száma, csakúgy, mint a páratartalom, ezért a szőlő itt későbben érik és lassabban aszúsodik. Az itteni klíma és talajadottságok elsősorban a száraz borokhoz való alapanyag készítésére hatnak kedvezően.

Tarcal

Vinnai

A tarcali Mézes-málon fekvő Vinnai nevét a Zemplén vármegyei Vinnai köznemesi családról kapta. De nevezték egyszerűen csak Nagyvinnainak is. Kevéssé ismert szőlőterület. Viszonylag későn 1707-ben került először említésre, mint dézsmaszőlő, azaz bortized fizetésére kötelezett szőlőterület. Ekkor II. Rákóczi Ferenc jószágigazgatója, Krucsay Márton a fejedelem parancsára összeírta hegyaljai szőlőket, a felsorolt szőlőterületek között szerepelt a tarcali Vinnai szőlő. A 18. században a Lónyay család birtokában állt. Sőt Vinnai a 18. században Vénmálként, vagy Vénmájként is nevezték.

Talaja morzsalékos, köves löszön kialakult, erodált barna erdőtalaj, riolit alapkőzettel.

Mád

Nyulászó

A Mádtól keletre elterülő, összesen 57 hektár területű Nyulászó az első mádi dűlő, ami a 37-es útról a település felé lekanyarodva a szemünk elé ötlik. A kb. 130-200 méter tengerszint felett magasságban elterülő Nyulászó tulajdonképpen a Szent Tamás folytatása, így a két dűlő földtani szerkezete sok hasonlóságot mutat. A zeolitot leszámítva a Zemplénre jellemző szinte minden vulkanikus kőzet (kvarcit, andezit, riolit...) fellelhető itt, az alapkőzetet vas-oxidban gazdag vastag barna erdőtalaj, sárga agyagréteg és kevés kőtörmelék borítja. A délkeleti-déli-délnyugati tájolású dűlő mádi viszonylatban meleg termőhelynek számít, így jellemzően korán kezdődik a szüret. A Nyulászó borairól azt mondják, fiatalon általában illatosak, kedves, behízelgő és barátságos arcukat mutatják, majd idővel egyre markánsabban megjelennek bennük a sós, minerálisnak mondott jegyek.